2017 március 21.
A versenyről
A versenyről

„Szinte minden versenyen legfeljebb néhány versenyző reménykedhet komolyan abban, hogy első lehet. A többi versenyző valójában nem azért fut, hogy nyerjen. Hanem azért, mert verseny van. Verseny van a futók számára, és mivel én futó vagyok, ott a helyem. Futok a legjobb tudásom szerint, mintha akár győzhetnék is, de valahol a lelkem mélyén nem veszem igazán komolyan ezt az álmot, bele is rokkannék. Minden versenyen valakinek utolsónak is kell lennie - de még a legutolsó is elmondhatja magáról, hogy ott volt a pályán. Továbbra is futónak tekintheti magát. A verseny igazi vesztesei azok, akik ki sem jutottak a pályára. A különféle versenyeknek nem az a haszna, hogy valaki megnyeri őket, hanem éppen az, hogy mindenki bemérheti a saját tehetségének szintjét. Mit tegyenek azok, akiknek nincsenek nagyratörő álmaik? A gondolkodás nélkül adott válasz az, hogy találjanak egyet, és valósítsák meg. Ám ez a válasz a legbiztosabb út afelé, hogy boldogtalanná tegyünk sok-sok embert, akik pedig távolról sem boldogtalanságra születtek.”

Mérő László matematikus, publicista, pszichológus, egyetemi tanár

sport
Legfrissebb
Áll a Maszkabál - Interjú Holéczi Zsuzsával, önkéntes maszkvarróval

Holéczi Zsuzsa írónő, a Piliscsabai Irodalomkedvelők Klubjának vezetője, kivette részét az önkéntes segítségnyújtásból is: maszkokat gyártott barátai, ismerősei számára. Erről kérdeztük Zsuzsát. Fogadjátok szeretettel!

Megalakult a Mária Országa Imaközösség - Rózsafüzér hazánkért
Adománygyűjtés

Ruhagyűjtést szervezünk Szántó Judittal és Vass Évával! Pár hónapos előkészület után végre sikerült minden egyeztetés ez ügyben, és így sor kerülhet rá.

ALKOTÓTÁBOR A GARANCSON

Amikor már az utolsó hónapokat gyűrik gyermekeink az iskolapadban vagy az ovi udvarán, akkor a vakációra vonatkozó első kérdések többsége nem arról szól, hogy melyik tengerparton lógatjuk a lábunkat idén...

Gondolatok 2019. április 21. húsvét vasárnap
Virágvasárnap - április 14. Nagyböjt 6. vasárnapja

Egyik legnépszerűbb liturgikus ünnep, tele népies hagyományokkal. Az igehirdető számára meghökkentően kétoldalú feladat, hiszen egyszerre ünnepli az Úr ünnepélyes jeruzsálemi bevonulását, majd a szentmisében végig járatja velünk a szenvedéstörténetet.